90 millió fülöpke országa

Élmények első kézből a fülöpökkel való találkozásról, helyi szokásokról, bennszülöttekről és a csodálatos Palawanról

Bejegyzések

2013.09.12. Jimbohumeister

A csótánykirály

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy talán igaz sem volt. De. Sajnos igaz volt. Ma hajnalban lementünk barátosnéval az éjjel-nappaliba mert még tart a jet lag így az elmúlt pár éjszakán alvás híján csak ez meg a forgolódás maradt - pedig még egy Columbo epizóddal is bepróbálkoztam, amit egyébként nagyon szeretek de este bármikor el tudok aludni rajta. Lementünk hát a boltba, hátha egy kis kaja-pia és sétálás kombo segít majd az elalvásban de az nem volt benne a pakliba, hogy a boltban találkozunk a csótánykirállyal.

komment


2013.07.05. Jimbohumeister

Indiai maradék

Múltkor rátévedtem a gugli statisztikai oldalra ami némi aktivitást mutatott a blogomon. Kiderült még mindig vannak, akik olvassák, el is pirultam, hogy így elhanyagoltam a közönséget. Mea culpa, mea culpa.

Júniusban beköszöntött az esős időszak, az az igazi, amikor az esernyő csak arra jó, hogy szép lassan ázz el ne hirtelen - két hete egy nagy esőben 10 percet töltöttem kint az utcán esernyővel de így is elázott a táskámban levő pénztárcában a pénz. Mondjuk az nagyon nagy eső volt, körülbelül 30-40 perc alatt annyi esett, hogy egyes helyeken a körülbelül 25 cm patka nem látszott ki, az utca azon része folyóvá vált. Csapjunk a lovak közé...

templom.jpg

komment


2013.05.26. Jimbohumeister

Makahiya

Tegnap voltam Manila északi részén egy parkban ahol barátnőm mutatott egy nagyon vicces növényt. Makahiyanak hívják tagalogul, a hiya azt jelent, hogy félénk. Ha nagyon finoman megérinted a növényt akkor elkezdi egyesével becsukni apró leveleit. Csináltam róla videót én is de nem lett olyan látványos, mint ez a youtuberól vadászott.

komment


2013.05.11. Jimbohumeister

Agrakadabra

Ha azt mondom India, azt mondod Taj Mahal - vagy azt, hogy kama szutra, kinek mi jut hamarabb eszébe de most maradjunk az építészetnél, a másikat megtaláljátok erre specializálódott oldalakon. Indiai tartózkodásom során volt szerencsém eljutni Agrába, a Taj Mahal városába. Nem volt egyszerű az út de összességében megérte. Ehhez először el kellett repülnöm Bangaloreból Delhibe, onnan pedig átvonatozni Agrába, ami így egyszerűen hangzik, de sokat láthat-tapasztalhat az ember közben - egyes helyeken olyan mint egy számítógépes világháborús játék, na persze túlzok azért... A bangalore-i reptéren volt időnk bőven a gép indulásáig a fülöp kollégával, úgyhogy kurkásztam kicsit a reptéri könyvesboltban, ahol legnagyobb meglepetésemre Hitler Mein Kampfjára bukkantam - egy reptéren!!?? -, hadd művelődjön a nép... Ráadásul olcsóbb volt - cirka 1000 HUF - mint a mellette levő Z kategóriásnak kinéző krimi.

DSCF3047.JPG

komment


2013.04.05. Jimbohumeister

Terítéken, India

Most, hogy rendben lezajlottak az éves keresztre feszítések a Fülöp-szigeteken - akit érdekel az keressen rá a pampanga crucifixion-re, vannak "csodálatos" képek, de ilyen horrort nem akarok kitenni, megteszi pár kép Indiáról, meg amúgy is ezen a blogon mostantól csak delfinek és fonalgombolyaggal játszadozó kismacskák kaphatnak helyet, aki mást akar az olvasson híreket - szóval most, hogy rendben véresre verték a hátukat páran, amit nem mentem el megnézni mert iszonyat nagy a tömeg, minden tele van turistával és amilyen szerencsés vagyok még valami béna félreértés miatt, olyan helyzetbe kerülök. hogy engem is megfeszítenek, ideje, hogy írjak Bharatról, ami nem más, mint India hindi nevén.

Arra is jó lesz a poszt, hogy elejét vegyem, hogy tömegek kezdjenek utcára vonulni és kocsikat borogatni, mert nincs fülöpke blog és elvonásban szenvednek. És ha már a gazdasági recessziót nem is fogja megállítani a poszt - bár ez még nem bizonyított, adjunk neki egy kis időt - azért megpróbálok pár érdekességgel szolgálni, hogy addig se gondoljatok rá.

Eljött hát az ideje, hogy "szembenézzek" Indiával és feldolgozzam az ott látottakat, de előbb megmosom a lábam mert így nem lehet koncentrálni.

komment


2013.02.07. Jimbohumeister

Random körkép Ázsiából - III.

Már olyan közel voltam hozzá, hogy legyőzzem a lustaságom és rendes szöveges posztot írjak, mint az elmúlt egy hónapban egyszer sem. De mint látjátok nem jött össze. A megfeszített munka első izzadtságcseppje már épp kiülni készült a homlokomra, hogy aztán szép kövérre hízzon de gyorsan kirúgtam alóla a széket. Ismét képes beszámoló következik. Az első képen egy gyalogosbarát utcarészlet látható Manilából. Van belőle pár.

intramuros 021.JPG

komment


2013.01.29. Jimbohumeister

Random körkép Ázsiából - II.

Lapozzunk egyet az ázsiai fotoalbumban van itt bőven látnivaló. Egyik nagy kedvencemmel kezdem, a zacskós üdítővel. Nem vagyok benne biztos, hogy pontosan mi lehet, ránézésre kólára tippelnék de még nem mertem bevállalni és szerintem sosem leszek annyira szomjas, hogy megtegyem. Manilában sokszor láttam már gyerekeket ilyen zacskós löttyel mászkálni.

thailand 155.JPG

komment


2013.01.24. Jimbohumeister

Random körkép Ázsiából - I.

Már javában tombol a január én meg önző módon csak ülök az élményeim felett megtartva őket magamnak, miközben kókuszvizet szürcsölgetek. Azt hiszem fel kell támadnom hamvaimból de addig is amíg ez sikerül és megfaragom a következő posztot felteszek pár saját képet Ázsiából. Ha már Fülöp-szigetek a bázis induljunk innan. A következő képet az ablakomból készítettem. Az az igen-igen jól kivehető sötét sáv nem más, mint szmog. A dolognak az a pikantériája, hogy a kép reggel 8-kor készült és minden reggel ezt látom. Vajon mi lehet estére a levegőben??? Jobb nem is belegondolni.

szmog.jpg

komment


2012.12.31. Jimbohumeister

B.U.É.K. - akinek nem inge ne vegye magára

Eljött az ideje, hogy megtartsam a fülöpke blog első évértékelő beszédét: ez egy nagyon jó év volt.

Annyi féle országba sikerült eljutnom, hogy ha mindenhol csináltam volna egy gyereket akkor a united colors of benetton reklámot bevállalhatnám a saját családommal. Mi lennénk a híres Benettonék. Ennél többet nem is akarok mondani. Ha valaki két feles között valamiért rátévedt volna az oldalamra még idén annak két oka lehet: ad egy annyira részeg, hogy összevissza szörfözget és keresgél a neten és már azt sem tudja mit ír be, ad kettő akkora fülöpkeblog rajongó, hogy mentem könny szökik a szemembe és kimossa a reggeli csípát, amit nekem illett volna. Persze mindkettőnek egyformán örülök de úgyis azt fogom gondolni, hogy az utóbbi az igaz.

komment


2012.12.27. Jimbohumeister

Az orosz medve és a thai majom

Az észak thaiföldi utam során összeakadtam egy fiatal, épp az 5 hetes thaiföldi nászutukat töltő orosz házaspárral. Az egész napos út után mind nagyon éhesek voltunk, ők hallottak egy jó helyről Chiang Raiban, megegyeztünk hát, hogy oda megyünk, hogy megmérettessék a thai konyha. Egy zárt térre érkeztünk, amit három oldalról ételes standok vettek körül, a negyedik oldalon pedig egy színpad volt, ahol mindenféle zenés-táncos produkciót adtak elő ladyboy gyanús művészek. A ételkínálat thai szemmel átlagos lehetett én persze találtam olyat, amiről azt sem tudtam micsoda. És nem nézett ki jól.

komment


süti beállítások módosítása