90 millió fülöpke országa

Élmények első kézből a fülöpökkel való találkozásról, helyi szokásokról, bennszülöttekről és a csodálatos Palawanról

Bejegyzések

2014.03.15. Jimbohumeister

Hong Kong

Mikor a ház bejárata előtt megláttam a seftelők sorfalát, a közeli éjjel-nappali mellett meg az ivók galeriját elbizonytalanodtam, hogy nem kellett-e volna inkább több pénzt áldozni a szállásra Hong Kongban. A Nathan roadon száltunk meg, a belvárosban, ezért nem is fordult meg a fejemben a foglaláskor, hogy baj lehet a környékkel. Szerencsére az első aggodalmamon túl nagyobb kellemetlenségünk nem volt a négy nap alatt, azon kívül, hogy öltönyt, rolex órát és hasonló cuccokat akartak ránksózni a szállás 500 méteres környezetében 2 percenként.

200.JPG

Azt sejtettem, hogy nem lesz túl nagy a szobánk, a helyiek többsége is iszonyat kis lyukakban lakik de leginkább úgy jellemezném, hogy minden kéznél volt, ugyanis teljesen kinyújtózni egyik irányban sem tudtam, pedig nem vagyok magas gyerek. Ebből következően 2x2 méternél nagyobb nem lehetett, ehhez még jött egy 1,5 nm körüli fürdő, amit nézhetünk olyan szemszögből is, hogy a szappanos talpát is nyugodtan leteheti az ember, elesni lehetetlen ekkora helyen. A lényeg, hogy alvásra tökéletes volt és árban is megfelelt. Még a helyiek életébe is bepillantást nyerhettünk, íme egy kép a folyosóról.

 150.JPG

Teregetés folyosón, kvázi 10 nm-es lakások nyílnak körbe-körbe

A manilai káosz után nagyon megörültem Hong Kong rendezettségének, szervezettségének és tisztaságának. Több ismerősöm is járt már itt és egybehangzóan állították, hogy nagyon izgalmas város, amivel egyet is értek. Hong Kong sziget kvázi egy hegy és bármerre is jártam, mindig volt fentebb vagy lentebb - kukacoskodóknak megjegyzem, nem a metronál nem volt lejjebb és a hegycsúcsnál nem volt feljebb. Pont ettől izgalmas, amikor elnézel az egyik irányba és látod, hogy egy felhőkarcoló 25-ik emeletének a magasságában vagy aztán elnézel a másik irányba is és látod, hogy ott még csak most kezdődik egy másik felhőkarcoló.

422.JPG

Amellett, hogy nagyon sűrűn lakott város figyeltek arra, hogy zöld terület is legyen. Épp egy szép parkban üldögéltem és nézegettem, hogy hogyan tartja a gravitáció a földön a tárgyakat meg az embereket miközben az is átvillant az agyamon, hogy milyen szerencsések a helyiek, hogy ilyen szép környezetben élhetnek. Komolyan mondom, a Hong Kong park, ami teljesen ingyenes, különböző kiállítások vannak benne és még egy mini állatkert is, sokkalta igényesebb, mint mondjuk a legjobb manilai állatkert, ami még fizetős is. Jobb, mint a legjobb manilai!

Tudtátok, hogy Hong Kongban található a világ leghosszabb kültéri mozgólépcső együttese, ami reggel lefele délután meg felfele szállítja az ingázókat a hegyről? Összesen 800 méter hosszú és 135 méter szintkülönbség van a két vége között. Muhaha!!!

729.JPG

Egy barátom - aki hivatalos szervnél dolgozott otthon - egyszer azt mondta, hogy három féle képpen lehet hazudni: igennel, nemmel és statisztikával. Ennek minden szava igaz de ne dobjuk azért el az összes statisztikát. Hong Kong felhőkarcoló erdeje a világ más városaihoz hasonlítva ott van ám a csúcson. Ha nem is mindig az első helyen de az első 5-ben biztos. Lehet a wiki nem a legjobb forrás de ahhoz férek hozzá a legkönnyebben és a maga 295 felhőkarcolójával magabiztosan vezeti a mezőnyt, míg a második helyezettnek, New Yorknak  összesen "csak" 231 felhőkarcolója van. 

320.JPG

Sokkal többet nem tudok kicsikarni magamból Hong Kongról, aki teheti nézze meg mert sok szépet és jót láthat és bőven találni olcsó vagy akár ingyenes programokat is.

Nagy éljenzés és hullámzás a blog.hu új funkciójának/ért. Megjelent a kép galéria beillesztési lehetőség így nem kell a facebook oldalra külön feltöltenem képeket, amit egyébként már jó 1 éve nem is csinálok... Voilá!

komment


süti beállítások módosítása