Most, hogy túl vagyok két napnyi utazáson és négy napnyi talpszaggató városnézésen és van egy kis időm összeszedni a gondolataim és tapasztalataim lebloggolom őket. Elképzelem a távoli jövőt, hogy milyen kényelmes lesz majd mikor nem kell az unokáknak mesélni, hanem csak annyit mondok, hogy „fiacskám, ha érdekel akkor olvasd el a blogom”. Az első és legfontosabb tapasztalat, amit szereztem, hogy kell egy jó cipő! De sürgősen. A második pedig, hogy ha nem tudsz tájékozódni akkor bármi áron, de vigyél magaddal valakit aki tud, sok bosszúságtól kíméled meg magad. Legalábbis nálam ez érvényes ugyanis híresen rossz tájékozódó vagyok. Ha pozitívan akarom megfogalmazni, akkor híres jó eltévedő. Egy idő után valahogy még térképpel a kezemben is sikerül úgy elkavarodnom, hogy vagy egy autópálya felhajtónál lyukadok ki, vagy egy építkezésen találom magam vagy valami tök érdektelen lakótelepen. Hiába az egyenessel nincs gond de aztán jönnek azok a hülye kereszteződések és mindent elrontanak. Ha lerajzolnám, hogy utolsó nap – jó mondjuk azért fáradt is voltam már – merre ténferegtem elég vicces lenne. Ha egy turista csoportot vezettem volna ilyen útvonalon, biztos eljön az a pont amikor berángatnak egy sikátorba és jól helyben hagynak. De ne az utolsó napnál kezdjük, megpróbálok visszaemlékezni szép sorba.

Kvázi 24 óra utazás – Budapest->Kairó->Bangkok->Kuala Lumpur - után este 9 körül sikerült megérkezni a szállásra. Az utazásról már írtam, annyit még hozzátennék, hogy előttem van a kép mikor a bangkoki reptéren valami fura sapkás figura a kuka fölé hajolva belefújja az orrát és az is, hogy mind a bangkoki, mind a lumpuri reptér nagyon szép és igényes. Szóval megérkeztem a szállásra, szokásos becsekkolás, fizetés, felcammogok a szobába. Az órát nem állítom be, első nap inkább kialszom magam mert fáradtan és nyűgösen még a szar sem elég büdös. Meg amúgy is, maximum 9-kor fent szoktam lenni, ennyi pihenőt megérdemlek. Másnap arra ébredek, hogy szól a szobatelefon - inkább riadok, mint ébredek. Gondoltam tuti, hogy téves, ki a fene keresne engem itt, hacsak nem követtem el máris valami szabálysértést, amiről nem is tudok és a rendőrök várnak lent. Felveszem, kérdezi a recepciós, hogy maradok-e ma estére is – mert csak egy estét fizettem ki első nap. Mondom maradok persze de miért kérdi telefonon? Azért mert 12.05 van és 13.00-ig kell kijelentkezni. Megáll bennem, az ütő, 4 napra jöttem és az első felét máris végigaludtam. Gyorsan összekapom magam miközben azon töprengek, hogy gondolatban ironikusan kezet fogjak-e magammal és gratuláljak a rekord alvási teljesítményemhez vagy megsimogassam a fejem, hogy azért jó döntés volt mert most teljesen fitt és friss vagyok. Abban maradtam, hogy majd napközben kiderül.

Fellapozom a nagy Kuala Lumpur mindent tudó könyvet, hogy mit is csináljak a napommal. Sok a látnivaló, kevés az idő. Némi töprengés után a világ legnagyobb free-flight-walk-in madárparkjára esik a választásom. Már az úton odafele elcsodálkoztam, hogy milyen szép helyen vagyok, egy csomó fa, park, aszfalt járdának még csak a híre sincs, díszkő mindenhol. Hm. Mire odaértem a madárparkoz teljesen le voltam nyűgözve. Nagyon szép volt a környék, buja növényzet, nincs szemét, igényes kialakítás, csodás háttér felhőkarcolókkal és érdekes közúti táblák egy Európából szakadt turista számára.

Egyedi korlát, amit helyenként a kicsik is elérnek / majom átjárás

Igy néz ki az egész Lake Gardens-nek nevezett hely, ami a történelmi városrésztől csak 5 percre van gyalog van ott pillangó park, madár park, orchidea park, sima park.