Júniusban voltam először és több mint valószínű, hogy utoljára Bruneiban és azóta csiklandozza még pár gondolat a tekervényeim, amit meg is osztok Veletek mielőtt a feledés homályába merül - a Bruneiről szóló előző cikket itt találjátok: Ahol 1L benzin olcsóbb, mint 1L víz. Csapjunk hát a húrok közé.

Kis országról lévén szó – mindössze 1700 km2 – minden helyet ki kell használni, egy vakondtúrásnyi föld sem mehet kárba. Legalábbis ennek vagy a kényelmességnek tudom be, hogy golfpályát építettek az autópálya mellé – esetleg az adrenalin kedvéért, ugyanis helyi kísérőm szerint előfordul, hogy egy-egy labda eltéved és az autópályán landol. Ha rosszkor vagy rossz helyen akkor a szélvédőd akár közelebbi ismeretséget is köthet a labdával de úgy látszik ez a helyi autósklubot és mérnököket nem zavarja.

A helytakarékosságról árulkodnak a temetők is, amik random módon vannak elhelyezve – láttam pár fejfát 2x2 sáv között is egy nagy fa alatt. Nincsenek nagy kripták vagy sírok, csak kis oszlopocskát tesznek a földbe, a halottakat pedig nem teszik koporsóba, csak egy pokrócba csavarják őket és úgy temetik el. Ha morbid akarnék lenni azt mondanám ez egy igen zöld és környezettudatos megoldás. De nem mondom.

Temető

Egyik nap elhajóztunk Temburongba, amit próbáljatok ki ha Bruneiban jártok. A folyó nem túl széles, végig magas pálma és más buján növő fák szegélyezik. Az egész nagyon vadregényes, olyan mintha vízi autópályán mennél. Felhajóztunk tehát egész Temburongig, ahol máig az egyik legszürreálisabb élményemet éltem meg az elmúlt egy év alatt. Egy olyan kis faluban, ahonnan dzsungeltúrák indulnak, aminek a fele valami katonai bázis, ráadásul odafele a hajóból még egy krokodilt is láttam sütkérezni a parton - wow, igazi élő krokodilt szabadon! – tehát egy olyan faluban, mint otthon kb. Taktapölöske, egy Lexus reklámot láttam a hídra kifüggesztve. Most vagy hajókat is gyártanak már vagy leépítés miatt, bosszúból rakatta ki oda egy alkalmazott.

Ha ez a Lexus reklám mesélni tudna... nem sokat tudna mondani

Ilyen gyorsan ment a hajó...

 A főváros, Bandar Seri Begawan része a vízi város, egy mini Velence csak közel sem olyan szép. Elég leroggyantnak hat messziről és ez a hatás nem változik akkor sem ha közelebb mész de azért boldog emberek ott is vannak és végtére is ez a lényeg. Lekaptam ahogy gyerekek örömmel eveznek a mocskos-szemetes vízben.

Itt ettem életem legjobb kókuszreszelékét, amit közvetlenül kókuszdióból nyertek ki. Egészen más mint egy bounty szelet.

Iszlám országról lévén szó nincs alkohol, talán egy-két hotelben lehet csak kapni de ott is aranyárban mérik ezért a bulizni vágyó fiatalak, bármilyen jó feltételek között is élnek, azt mondják, hogy milyen unalmas az ország, nem történik semmi. Mindig az kéne, ami nincs.

A banán az utcán terem

A szultán és feleségének képe mindenhol kint van, a legkisebb boltban is és van olyan múzeum aminek a fele róla szól, hogy hova járt iskolába, hogyan nevelkedett, külön szoba azoknak a tárgyaknak, hogy melyik uralkodótól/elnöktől milyen ajándéktárgyakat kapott, szóval személyi kultusz van rendesen. Ráadásul van egy csomó rangja és címe így mikor az újságokban írnak róla maga a neve egy cikk.

Nem tudom, hogy hány személyt említenek az első bekezdésben de szerintem háromnál nem többet

Az első két sor csak név és rang

Elképzelem a jelentet, hogy a szultán bemutatkozik, hogy Kebawah Duli Yang Maha Mulia Paduka Seri Baginda Sultan Haji Omar' Ali Saiffuddien Sa'adul Khairi Waddien vagyok de szólítsatok csak Joe-nak. Ha már megemlítettem az újságcikkeket. Minden reggel kaptunk a szálláson Borneo Bulletint - persze több hír volt Borneon kívülről, mint Borneoból - és érdekes volt, hogy ott nem sokat lacafacáztak a törvénysértőkkel. Volt egy cikk arról, hogy vezetéket loptak és feketén-fehéren fel volt tüntetve a nemzetiség, hogy egy vietnámi de nem így, hanem így, hogy egy VIETNÁMI tolvaj csupa nagybetűvel. Hogy ennek több kára van-e mint haszna nem tudom,

Egy szép kép a végére

A tömegközlekedést Bruneiban sem lihegik túl - persze minek is mikor 1 emberre 1,3 kocsi jut - de vannak kis lila "buszok", amibe körülbelül 20 ember fér. Mondjuk elég trópusiak mert koszosak és egy két csótányt is látni, egyszer beült mellém valami fura gyagyás figura is, akkor hol jobbra hol balra húzódtam attól függően, hogy a csótány vagy a fura figura "támadt". Az is jellemző a trópusi népekre, hogy nem szívbajosak. A buszvégen láttunk olyat, hogy egy utas ment előre a "vezetőfülkébe" és nyomta a dudát a sofőrnek - aki ki tudja merre császkált -, hogy induljanak már. Az ajtó nem minden buszon működött gombnyomásra, ezért ott ült mellette a jegyszedő, aki egy zsinórral rángatta ha le és fel akartak szállni. Egy ilyen buszozás során támadt olyan érzésem, hogy a trópusi népek még mindig simán ellennének azzal, hogy kókuszért mászkálnak a fára, kint heverésznek a parton vagy a pálmafák alatt, mintsem a technikai fejlődést és az egymással versengést hajszolják. Lehet jobb is úgy.

Egy videó a brunei-i valóságról, hétköznapokról, emberekről, dzsungelről. Ha a vicces videókat szereted ne nézd meg.