90 millió fülöpke országa

Élmények első kézből a fülöpökkel való találkozásról, helyi szokásokról, bennszülöttekről és a csodálatos Palawanról

Bejegyzések

2012.01.13. Jimbohumeister

Tanmese a szülőszobából

Az is lehetne a bejegyzés címe, hogy "Legyen egy tévhittel kevesebb" de végül hosszas tanakodás után, fej vagy írás alapon a másik cím mellett döntöttem. Egyébként nem mintha bármi jelentősége lenne, csak valamivel el akarom indítani a mai bejegyzést, nem csak úgy belecsapni a közepébe. Most, hogy sikerre vittem tervem, evezhetünk mélyebb vizekre.

Elég nemzetközi csapatot hoztak össze a cégnél. Persze a sűrűje fülöp de van finn, indiai, arab, lengyel, kínai és végül de nem utolsó sorban magyar is. Egyik lengyel múlt héten jött vissza és beköltözése alkalmából meglátogattuk őt és lakótársát, egy üveg rumot - a rum azóta "kiköltözött". Ment a diskurzus az élet nagy és kis kérdéseiről mindezt nemzetközi szintre emelve. Valahogy szóba jött, hogy az anyukája szülészeten nővér és mint bennfentes azt mondta, hogy kamu a filmekben az, hogy  rögtön fekete meg különböző színű gyerekek születnek. Állítólag születéskor minden gyerek színe rózsaszín pár napig - vagy valami hasonló - amíg el nem kezdenek dolgozni a pigmentek és át nem festik a gyereket az "eredeti" színére, mint valami biológiai kifestő.

Volt egy kapcsolódó sztorija is, tudniillik egy nő szülés után mikor meglátta a  "fehér" babát annyira megörült, hogy elmondta a lengyel srác anyukájának, hogy mennyire boldog és megkönnyebbült mert volt egy afférja egy fekete sráccal és félt, hogy a baba  esetleg fekete lesz de huhh, megúszta a dolgot. Erre a nővér mondta, hogy ne igyon előre a medve bőrére, várjon pár napot és ha nem indul be a biológiai babakifestő akkor majd teljes lehet az öröm, Ő meg hallgat mint a sír.

Visszaolvasva a posztot elég nagy hoaxnak hangzik, nem hiszem, hogy az afrikai újszülött osztályok rózsaszín gyerekekkel lennének tele de olyan szépen írtam meg, hogy nincs szívem törölni.

2 komment


süti beállítások módosítása