Röpke 18 órás repülőút plusz 2 órás átszállás után tegnapelőtt végre megérkeztem haza! Azt kell mondanom, hogy bármilyen kényelmes repülővel is jössz, ennyi idő alatt így is úgy is "C" betűre ülöd a hátad. De annyi baj legyen! Sziasztok pulikutyák! Hello Hortobágy, hello Balaton.

Megfogadtam, hogy egy turista szemüvegén keresztül fogom nézni a várost, ami valljuk be egész könnyen megy így, hogy fél évig nem voltam itthon. Keresem a mókás, meghökkentő, jellemző és szép dolgokat. Sokáig nem is kellett várnom, mert Ferihegy egy vidám reptér, tele mókával és kacagással, amit a lentebb levő táblakombináció is mutat.

Budapest jobbra, nők balra. Egyelőre maradjunk az előbbinél aztán ha nem jön be a város még lehet módosítani. A zöldhatár folyosó felé vettem az irányt, szerencsére velem nem szöszöltek - elég barátságos arcom van, ehhez még levágok egy teli vigyort és már ki is alakult a szimpátia - de a sötétebb bőrszínűeket konzekvensen átvizsgálták. Gondolom csak azért, hogy érezzék a kitüntetett figyelmet és törődést.

Család vár. Örömködés. Kigurítom a bőröndöt az épületből, a szél majdnem visszafúj. Rég nem látott zima volt ez nekem. Flip-flophoz, rövidnadrághoz és pólóhoz vagyok szokva. Most el tudom képzelni mit érezhettek a finn kollégák, amikor haza kellett menniük és kiszálltak otthon a repülőből.

A piacon egy játékos kedvű kofa krumpli figurája színesíti a felhős és szeles napot. Nem is olyan keserűek ezek a magyarok. Vajon észrevenném ezeket, jelentőséget tulajdonítanék ezeknek az apróságoknak ha itthon élnék? Vagy belemerülne a mindennapi szürkeségbe és rutinba és nem tudnám értékelni őket? Érdekes kérdés ez, remélem nem csak az újnak és szokatlanak tudok örülni.