90 millió fülöpke országa

Élmények első kézből a fülöpökkel való találkozásról, helyi szokásokról, bennszülöttekről és a csodálatos Palawanról

Bejegyzések

2014.04.25. Jimbohumeister

A 6030-as a kapszula hotelban

Japán nem olcsó. Megvannak a kötelező tételek, amiken nehezen vagy sehogy sem lehet faragni - repjegy, városon/országon belüli közlekedés, belépők - és azok, amik szélesebb skálán mozognak, mint szállás és kaja. Megpróbáltam farigcsálni ahol tudtam, voltam munkásszállón, guest houseban - ami úgy volt "berendezve", mint egy padlás ahova felhordanak mindent ami nem kell - és ha már Japán, ha már olcsó szállás akkor természetesen kapszula hotelben is megfordultam. Találtam egy jó árban levőt - akciósan körülbelül 4000 huf/éj volt - és izgatottan vártam, hogy vajon mi vár majd rám ott. Képek voltak a neten de attól az még élőben lehet két kategóriával lentebb is.

tokyo 066.JPG

komment


2014.04.19. Jimbohumeister

Kongasd meg a harangot és elkerül a medve

Több oldalt is végignéztem a neten, hogy mit érdemes megnézni Japánban, de a bőség zavarával küzdve nem sikerült összefüggő programmal megörvendeztetnem magam. Voltak biztos pontok, mint fotózkodás furcsán öltözött japókkal, - akiket a tévében is szoktak mutogatni - hogy ki akarok menni a természetbe finom friss levegőt szippantani, szép tájakon barangolni, megnézni Tokyot és Hiroshimát.

Az egyik “ki ne hagyd ha Japánban jársz” oldalon bukkantam rá a Magome és Tsumago közötti gyalogútra. Ez a Kiso völgyben van, vonattal jól meg lehet közeliteni - mint körülbelül mindent ebben az országban -, sok szép képet láttam róla a neten felvettem hát a listámra.

 bear.jpg

komment


2014.04.11. Jimbohumeister

Az a bizonyos cseresznyefa virágzás

A 90milliofulopke a 130 millió japán országából jelentkezik ez alkalommal. Ez már az ötödik napom itt és csak ámulok és bámulok, ami elsősorban a cseresznyefa virágzásnak köszönhető. Nem terveztem, hogy elcsipem, egyszerűen csak ebben az időszakban három ünnepnap is van a fülöpöknél ezért jöttem most de nagyon szerencsés vagyok, hogy igy jött ki a lépés. Hihetetlen szép. Komolyan mondom leesett az állam mikor bementem egy-egy cseresznyésbe.

tokyo 114_m.jpg

komment


2014.03.25. Jimbohumeister

Durian, rambutan és még valami. Banánon, papayán és avokádón túl - IV.

Van nálunk két kolléga Kínából, akik minap a kínai konyha két újabb gyöngyszemére hívták fel a figyelmem. Gyöngyszemek blogírói szemszögből de ha meg akarnák etetni velem, akkor inkább elfutnék jó messzire. Ott pihennék kicsit és tovább futnék még messzebbre. Az első, rövid változatban: fiatal fiúk hugyában főtt tojás. Hosszabb változatban: Kína egyik tartományában - Dongyangban - tavasszal érdekes módon készített tojások kerülnek az asztalra. Az iskolákban fiatal, pubertás kor előtt levő fiúk vizeletét gyűjtik össze, hogy azt eladják konyhai célú felhasználásra. A tojásokat egész egyszerűen csak beleteszik a vizeletben és kifőzik, mert ez állítólag nagyon egészséges. A másik étel a bébi egér szószban. Ezt már nem is részletezem, csak annyit, hogy egynapos egerek kellenek, azok még nem szőrösek. Nézzük inkább mit tartogat mára a gyümölcsös pult.

egyveleg 699.JPG

 

komment


2014.03.15. Jimbohumeister

Hong Kong

Mikor a ház bejárata előtt megláttam a seftelők sorfalát, a közeli éjjel-nappali mellett meg az ivók galeriját elbizonytalanodtam, hogy nem kellett-e volna inkább több pénzt áldozni a szállásra Hong Kongban. A Nathan roadon száltunk meg, a belvárosban, ezért nem is fordult meg a fejemben a foglaláskor, hogy baj lehet a környékkel. Szerencsére az első aggodalmamon túl nagyobb kellemetlenségünk nem volt a négy nap alatt, azon kívül, hogy öltönyt, rolex órát és hasonló cuccokat akartak ránksózni a szállás 500 méteres környezetében 2 percenként.

200.JPG

komment


2014.03.06. Jimbohumeister

A gyalogos dögöljön meg! - A város maga I.

Már lassan 2,5 éve élek Metro Manilában de túl sokat még nem írtam a városról, csak érintőlegesen a Mély levegő és fejes című posztban de most pótlom egy sorozat formájában. Maniláról írhatok sok jót, esetleg sok rosszat de ez a blog nem a megtévesztésről szól így inkább az utóbbit választom. Beismerem a városvezetésnek nehéz dolga van, egyrészről a vidékről betelepülő illegális bungaló építők miatt, másrészről kemény harcot vívnak saját kapzsi, korrupt mivoltuk ellen. Szerintem például olyan komoly döntésekkel foglalkozhatnak, hogy a pénz egészét vagy csak a felét nyeljék le. Persze erre nincs semmi bizonyítékom és a híreket sem követem de kétségem sincs efelől ismerve az ország korrumpáltságát.

A városban található anomáliák, izgalmas és veszélyes akadályok 90%-át gyalogosként találtam, ami annak köszönhető, hogy nem vezetek de biztos vagyok benne, hogy autós vagy motoros szemszögből is lehetne írni pár érdekes bejegyzést arról, hogy mi történik az utakon. De térjünk vissza a gyalogláshoz. Bekategorizáltam a különböző tényezőket, amik egy átlagos szürke sétát is képesek "feldobni", így talán nem marad majd ki semmi. Öltsetek sarut, vegyetek magatokhoz elsősegély ládikát és tapossuk együtt a kihívásokkal teli manilai járdákat.

komment


2014.02.13. Jimbohumeister

Jackfruit, snakefruit és guyabano. Banánon, papayán és avokádón túl - III.

Egy életem, egy halálom, a posztot befejezni megpróbálom. Már régóta tervezem, hogy tovább megyünk Ázsia gyümölcsös kertjében és szakajtunk egy-egy gyümölcsöt innen-onnan de csak nem akaródzik, mert mindig csak a munka meg a munka – ha mást nem legalább magamat reklámozom a főnök előtt kicsit. A képeket már vagy egy hete megcsináltam csak még vágni kellett, meg pepecselni de végre megvagyok. Első gyümölcsünk a jackfruit - ezt óvatosan kell szakajtani, mert agyonvág ha bénázol!

moalboal 022.JPG

Nem én mentem össze fülöp-szigeteki méretűre

komment


2014.01.23. Jimbohumeister

Jó szomszédok ezek

Az utcában, ahol szerintem még sosem járt fehér ember, pont úgy néztek rám, ahogy egy utcában néznek, ahol még sosem járt fehér ember. Pont úgy néztek rám, ahogy én is néztem volna, ha meglátok egy másik fehér embert. Kivétel persze ha az a másik fehér ember egy 80 év körüli német ürge, mert akkor egyből vágom, hogy valami háborús bűnös náci tiszt, aki menekülés közben véletlen a Fülöp-szigeteken kötött ki dél-Amerika helyett, aztán itt ragadt – kicsit előítéletes vagyok de nem is tagadom. Tulajdonképpen nem is utca volt ez, hanem egy sikátor, aminek két oldalán saját kézűleg épített házak sorakoztak egymástól 0cm-re építve, ahol egy felnőttre körülbelül három gyerek jutott: egy félpucér, egy mezítlábas meg egy "normál" öltözetű - gondolom a felosztást naponta cserélik, legalábbis így ­lenne igazságos.

DSCF8223.JPG

komment


2014.01.04. Jimbohumeister

Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott tavaly és olvasta a blogom. Aki tavaly előtt is, az megduplázhatja a köszönömök számát, aki pedig idén is velem tart az rögtön meg is triplázhajta!!! Könnyekig meghatódom azon is, ha valaki olyan újévi fogadalmat tett, hogy elolvassa az összes posztom, amit eddig kihagyott. Bár hozzá kell tennem, hogy az újévi fogadalmakkal kapcsolatban szkeptikus vagyok. Már amúgy is eltelt 4 nap januárból és szerintem az emberek 90%-a megszegte az idei újévi fogadalmát. Viszont, már most lehet újabb újévi fogadalmat tenni, hogy "na jó! majd jövőre másképp csinálom!". Így rögtön nyertünk is egy évet, hogy ne keljen másképp csinálni. Ehhez a poszthoz kapcsolodóan egyébként nincs egy képem se, ne lepődjetek meg, hogy teljesen irreleváns fotókkal fogom teletűzdelni. Itt is az első.

DSCF8464_blog.jpg

komment


2013.12.15. Jimbohumeister

More fun in the Philippines

Már két hete készülök arra, hogy megírjam ezt a posztot de valahogy sosem sikerült. De két nappal ezelőtt minden megváltozott. Láttam ahogy az aprócska ámbár a Fülöp-szigeteken normális méretűnek számító hobbit, Zsákos Bilbó kicsit több mint 2,5 óra alatt mi mindenen ment keresztül, hogy eljusson Smaug pusztaságába így hát itt az idő számomra is, hogy átküzdjem magam a betűk tengerén és a kép feltöltések hegyén, hogy megküzdjek a poszt sárkánnyal!

komment


süti beállítások módosítása