90 millió fülöpke országa

Élmények első kézből a fülöpökkel való találkozásról, helyi szokásokról, bennszülöttekről és a csodálatos Palawanról

Bejegyzések

2016.01.31. Jimbohumeister

Őrület de imádom

Kipróbáltam, hogy tudom-e még a jelszót a blogomhoz és láss csodát, sikerült belépnem második próbálkozásra. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy folytatni is fogom de ha már tudom a jelszót, visszajöttem dolgozni Ázsiába és Vietnámban karácsonyoztam miért ne írjak egy posztot? Így mindenki nosztalgiázhat, Ti a blogom előtt töltött feledhetetlen percekről én pedig az első ázsiai felfedezéseimről.

 wp_20151229_002.jpg

Abba nem megyek bele, hogy miért jöttem vissza, ennél vannak sokkal érdekesebb témák, például Vietnám. Az ünnepek jöttek én meg mentem mert dec. 24 és jan. 4 között kettő darab munkanap volt fülöpéknél és ki akar 10 napot eltölteni egyhuzamban Manilában úgy, hogy nincs munka? Volt kedvezményes jegy HCMC-be - Ho Chi Minh Citybe, amit  eredetileg Saigonnak hívtak de Ho Chi Minh, a nagy hazafi tiszteletére átkeresztelték halálakor - ráadásul lakik ott egy kedves ismerős házaspár, Rita és Áron, akik elszállásoltak. Egy élmény volt, pláne Olivér fiúkkal - 2 éves - kötött barátságom, aki igen élénk érdeklődést mutatott mindenfajta elektronikai cucc iránt.

Vietnám bájos hely csak kicsit nehéz bánni a pénzzel, mert 1 amerikai dollár 22.500 vietnámi dollárnak felel meg és kell egy kis idő még rááll az egyszeri turista agya - 2 év kihagyás után nyugodtan tekinthetek magamra így - a százezrek és milliók szórására. Sok kellemes élményben volt részem de legjobban talán az maradt meg, hogy sosem láttam még ennyi nőt miniszoknyában terpeszben nyílt utcán, ahogy ülnek a robogókon - és még csinosak is. Az országban ugyanis 40 millió motorbicikli jut körülbelül 91 millió emberre. Őrület a forgalom de imádom, egy nagy káosz de lehet folyamatosan haladni, nem úgy mint a manilai forgalom, az is őrület de azt utálom - pláne, amikor mindenki megkapja a fizuját és 3-4x-ére nő aznap és másnap mindenfajta menetidő mert mindenki megy rögtön szórni a pénzt. Sok mindent láttam már szállítani motoron az elmúlt pár évben de a kerítéskapu, amit itt láttam az emelt egyet a téten.


Ha tehettem - az esetek 90%-ában - a helyi motoros "taxisokkal" mentem, xe om-nak hivják őket - ejtsd szeom -  és ott vannak majdnem minden sarkon, a motorbiciklijükön ülve-fekve, fuvarra várva.

wp_20151231_029.jpg

A következő közlekedési szabályok vannak érvényben:


1. A piros jelzés csak amolyan mellékes fényforrás az éterben - az egyik xe om-om elég lassan ment egész utunk során, kb. 30-al de következetesen hajtott keresztül minden piroson.
2. Forgalommal szembe menni nem gond, csak dudálni kell.
3. Ha dugó van az úttesten használd a járdát
4. Zöld jelzésnél elöl állva nyugodtan beszélgess, ha nem indulsz el majd kikerül a mögötted levő 100 motoros.
5. Bárhol megfordulni vagy bármi olyat csinálni, amiért mondjuk Oroszországban a mögötted levő kiszáll a kocsiból és a youtube-ra feltöltött fedélzeti kamera felvételén azt látod, hogy agyonver azt lehet, csak dudálj hozzá.

YouTube-on találtam egy jó videót arról, hogy hogyan is közlekednek.

Megkérdeztem az egyik xe om-ot, hogy hány balesete volt eddig, azt mondta 12. A többit inkább nem kérdeztem.


Ha Vietnám akkor természetesen szót kell ejtenünk a háborúról is, ami 17 évig tartott.  Itt egy kép, amely összehasonlítja hogy az USA milyen mértékben vett részt a II-ik világháborúban, a koreai háborúban és a vietnámi háborúban, hogy érezzük ennek a súlyát.

Az egy turista látványosságra eső tankok és bombázók száma elég magasan vezet a többi ázsiai országhoz képest de ez érthető is. Az amerikaiak tulajdonképpen porig bombázták és chamtrailezték az ország középső és déli részét. Elég sokkoló volt a múzeum - kb. olyan érzés fogott el, mint a hiroshimai múzeumban, amiről nem is írtam inkább, legyen elég annyi, hogy egy történelmi felkiáltójel az egész - főleg amiatt, hogy mennyi vegyi anyagot használtak és, hogy az milyen kárt okozott a természetben és az emberekben. A következő galéria végén van 2 durva kép, szólok előre csak erős idegzetű.

 

Voltam a cu-chi tunnel-nél is, ami egy 25 km hosszú 3 szintes alagútrendszer. Az első szint 3 m, a második 6 m a 3-ik pedig 10-12 m mélyen volt, ami a nagyobb bombázásokat is kibírta. Ilyenek voltak a bejáratok az alagút rendszerbe.


2000-3000 ember élt itt folyamatosan a föld alatt, egy nap kb 2 métert tudtak kiásni az életerős fiatal férfiak, amit nem is csodálok, mert a talaj olyan mint a beton. Én biztos pánik rohamot kaptam volna a klausztrofóbiától 5 perc után de ők jobban féltették az életüket annál, hogy felmenjenek a felszínre. A szellőzést bambusz rudakkal oldottál meg, amit 10 méterenként tettek le és termeszváraknak álcázták.


Voltam még a Mekong deltában, őserdőben és egy kis szigeten is, Phu Quocon, ahol béreltem egy robogót 2 napra és az első nap sikerült annyira leégnem, hogy az éjszakai piacon vettem egy eredeti (...) hosszú ujjú lacoste inget meg másnap egy női kesztyűt - mert más nem volt - egy útmenti valamiben csak a nap ne érje a bőröm.

wp_20151229_006.jpg


Ami érdekes volt még számomra, hogy egyáltalán nincsenek érméik csak papírpénzük, amit itt a fülöpöknél is nagyon bírnék mert a sok kis vasbuznyák nagyon tudja húzni az ember zsebét. Ittam finom vietnámi kávét enni viszont nem ettem jókat, pedig az volt a fejemben, hogy finom konyhájuk van meg olvastam máshol is de valahogy engem elkerültek az igazán jó ételek.