90 millió fülöpke országa

Élmények első kézből a fülöpökkel való találkozásról, helyi szokásokról, bennszülöttekről és a csodálatos Palawanról

Bejegyzések

2014.06.03. Jimbohumeister

Tömegközlekedés Japánban

Még mindig dübörög a nyár Manilában pedig már nagyon az esős időszak határán vagyunk. Eső idén még nem sok esett, panaszkodnak is az emberek, azt olvastam minap, hogy El Nino néz ki idénre, ezért a nagy szárazság. Olyan meleg és fülledt az idő kint, hogy a saját flipflopomban elcsúszok gyaloglás közben, úgy megizzad a talpam. A körülmetélési időszak homokszemcséi is leperegtek, hisz kezdődik a suli. Itt az a szokás, hogy a fiúkat 10-12 éves kor körül a nyári szünetben, sitty-sutty megnyírbálják. Mikor ellátogattam barátnőmékhez, hogy megnézzem hogyan áll a soha véget nem érő építkezésük, hát gonosz leszek de vicces volt látni a csoportban mászkáló, nadrágjukat fogó kis tökiket.

toki1.jpg

Na de a mai témánk egészen más, megosztok pár tömegközlekedési tapasztalatot Japánból.

Kezdjük egy elterjedt városi legendával: ha Japánban a Shinkanzen (a leggyorsabb) vonat késik akár 1 másodpercet is, visszatérítik a jegy árát. Ezt több embertől is hallottam de szerintem nem így van. Senkit nem interjúvoltam meg a témával kapcsolatban de az összes állomáson, ahol jártam a perc volt a legkisebb időegység, amit az órák mutattak. Másodpercet sehol sem jeleztek ki, sőt a vonatjegyen is csak óra és perc van feltüntetve az érkezési időnél ergo nem hiszem, hogy másodpercre mérnék az érkezést.

A nagyvárosok metró hálózata brutális, egy-egy ábra a vonalakról úgy néz ki, mint valami bonyolult kapcsolási rajz. Jártam már pár ázsiai metropoliszban de a japán hálózat kifejezetten megtornáztatta a szürkeállományom. Annyit én még állomásokon nem bolyongtam, mint ott. Egyszer majdnem fel is adtam, azt hittem hónapokra bent ragadok és ott fogom élni az életem, mint Tom Hanks egy reptéren a Terminál című filmben. Osakaban voltam és a Namba nevű negyedbe akartam menni. Mondjuk már késő este volt és fáradt is voltam az egész napos mászkálás után de utolsó előtti estémen ki akartam hozni a maximumot a maradék időből. Elindultam és a kezdeti lendülettel sikerült rögtön az első metrót benéznem. Pesti gyerek lévén megszoktam, hogy egy adott peronon csak az ugyanabba az irányba közlekedő metrók állnak meg - de még manilában is és körülbelül mindenütt máshol ahol eddig jártam. Itt nem így volt, később kiderült, hogy három, különböző irányba menő szerelvény is megáll ugyanannál a peronnál. Na sebaj, visszakeveredtem az állomásra és a következő szerelvénynél már jobban megnéztem mire szállok. Végre megérkeztem a célállomásra, ahol egyértelmű irányjelző táblák vezettek a Namba felé vezető kijárathoz. Már jó 5 perce követtem őket, mozgólépcsőn fel, mozgólépcsőn le, egyenesen, kanyarogva mire egyszer csak elfogynak. Nincs több irányjelző felirat. Felnéztem pár közeli kijáratnál de nem nagyon emlékeztetett a kép arra, amit a neten láttam. Végső elkeseredettségemben mondjuk jó 10 perc után kikeveredtem a 36-os számú kijáratnál. Ez már valamivel jobban hasonlított de fáradt voltam meg kedvetlen is lettem, úgyhogy még 5 perc gyaloglás után úgy döntöttem inkább hazamegyek és alszok, már úgyis este 11 körül járt az idő. Hazafele is sikerült egy átszállásnál eltévednem és akkor már a francba kívántam ezeket a nagy állomásokat. Pláne, hogy egy jó szusizás és sörözés helyett 2 órát metróztam meg gyalogoltam fel-alá.

Hogy kicsit árnyaltabb képet kapjatok a méretekről pár adat a legnagyobb - szörnyszülött - állomásról a Shinjukuról. Itt naponta átlagosan 3,5 millió ember fordul meg, 5 vasút és metrótársaság üzemelteti, 11 vonal fut rajta keresztül és 36 peron van rajta. A válogatósabbjának mondom, hogy 200 kijárata van. Nem véletlenül Guinness rekorder.

Az utazás meglehetősen drága, ezért fontos, hogy melyik társaság szerelvényeire szállunk. Van egy úgynevezett Japán vasútigazolvány, amit csak külföldiek számára elérhető. Én kétheteset vettem, ami kicsivel több volt, mint 100.000 HUF de ha nem csak egy adott városon belül akar valaki utazni, akkor megéri mert az összes JR vonalat korlátlanul lehet használni - a többiért viszont, amit más társaság üzemeltet fizetni kell. Nem is keveset. Tokyon belül például két állomás között a jegyár elérheti a 4000 HUF-ot is egy irányba - ez volt a legmagasabb összeg, amit láttam a metró térképen. Referenciaként, Tokyo-Kyoto odavissza út körülbelül 50.000 HUF.

Elég a sok vonatozásból és metrózásból, ideje átszállni egy buszra. A japán buszsofőrök megvalósítják a zöldek jelszavát "gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!". Piros lámpánál és utasok le és felszállásánál leállítják a motort, még ha csak 5 másodperc, akkor is. Ez egy busznál nem sokat jelent de ha felszorozzuk több tízezer busszal, ami országszerte jár és azzal is, hogy hányszor állítják le a motort, akkor elég szép  megtakarítás jöhet ki akár már egy nap alatt is. Kyotoban elég jól fel voltak szerelve a buszok, minden ülésen volt külön leszállás jelző és turista látványosság közelében külön emberkék segítettek a megállóban a turistáknak, térképet és útbaigazítást osztogatva. Sőt ott még azt is mutatta egy oszlop a megállóban, hogy melyik busz épp melyik megállóban van - bár mintha ilyen már a budai rakparton is lenne. Busszal közlekedni elsőre elég cseles, kellett pár kör mire összeraktam a rendszert. Mikor felszállsz, egy masinából szerzel jegyet, amire a megálló száma kerül - meg valami vonalak. A sofőr felett van egy kijelző, ami minden megállónál frissül és a fizetendő összeget írja ki. Mikor leszállsz egyszerűen leolvasod a kijelzőről a jegyedre nyomtatott számhoz tartozó összeget. Ha nincs apród az sem baj, készültek ott mindennel. Van egy pénzváltó automata a persely mellett.

A közlekedés palettája elég színes, hiperszuper technika ide, hiperszuper technika oda, Hiroshimában kallerok vannak a villamoson.

villamos_1.JPG