90 millió fülöpke országa

Élmények első kézből a fülöpökkel való találkozásról, helyi szokásokról, bennszülöttekről és a csodálatos Palawanról

Bejegyzések

2012.10.26. Jimbohumeister

Kínai maradék

Pár szösszenet még Kínáról - ahol 5 hónapja voltam de talán egy posztot még megér. Az első dolog, hogy Kína "üres"! Na persze ez nem teljesen igaz de Manila után ez volt az érzésem. Persze lehet, hogy Hangzhou azon kerülete ahol laktunk nem feltétlen jó minta egész Kína reprezentálására de azt kell mondjam, hogy a városok elég jól meg vannak tervezve, széles utak, járdák, terek. A metrón kívül sehol nem éreztem magam tömegnyomorban ott viszont nagyon. Hangzhou azon részén ahol laktunk például az utak annyira felül voltak tervezve, hogy 3 sávon álltak üresen. Bármerre mentem körülbelül ilyen volt.

DSC_0019.JPG

DSC_0015_2.JPG

Bevallom egész másra számítottam. Persze munka után meg estefele jóval több volt az autó de dugóval nem találkoztam, nem úgy mint itt Manilában, ahol kb két nagy út megy párhuzamosan észak-déli irányban és 5 sáv mindig tele van mind a két irányban. Persze vannak sokkal zsúfoltabb részek Kínában abban biztos vagyok de megtapasztalva Pekinget, Shanghait és Hangzhout bármelyikben ezerszer jobb a közlekedés mint Fülöp-szigeteken.

Talán azért is volt az az érzésem, hogy "üres" mert óriási különbség van egy trópusi 2 évszakos - ami gyakorlatilag egy évszak csak felosztják esős és száraz nyárra de gyakorlatilag mindkettő nyár - és más 4 évszakos városok között. A trópusokon sokkal nyitottabb az építkezés, sokkal inkább az utcán vannak az emberek, több minden történik kint, sokkal tehát pezseg rendesen. Lehet ezért tűnt Hangzhou "üresnek". Egyébként nagyon szép, rendezett és zöld város. A járdák mentén mindenhol fák, bokrok és más növények vannak.

DSC_0034.JPG

Kína felett az ég a városokban mindig szürke. Ne dőljetek be az útikönyvek kék égtől kicsattanó képeinek se az enyéimnek - egyedül Pekingben volt más a helyzet. Ez részben köszönhető az iszonyat légszennyezettségnek. Persze kezdenek rádöbbenni, hogy nem lesz így jó hosszú távon és próbálnak átállni megújuló erőforrásokra például napenergiára de a levegő szennyezettsége olyan mértékeket ölt, hogy a naperőműveket nem tudják rendesen kihasználni mert nem jön át elegendő napsugár.

DSC_0065.JPG

Arról biztos hallottatok már, hogy Kínában az a gyakorlat, ha valaki egészségi állapotába kárt teszel, - például elütöd - akkor élete végéig Neked kell fizetned az erre vonatkozó orvosi kezelést. Ezért láthattatok olyan videókat, hogy valakit elütnek és a sofőr áthajt rajta még 2-3x, hogy biztos megmurdáljon, mert még ha el is kapják a tettest, így is jobban jár. Ennek ellenére egy kereszteződésben mind a nagy mind a kis ívben kanyarodók nagy ívben tesznek a gyalogosokra úgyhogy nagyon kell figyelni. Ha elütnek azért nem jellemző, hogy átmennek rajtad még ötször de, hogy otthagynak az utcán annak elég nagy a valószínűsége. Annak is, hogy senki nem segít mert ha bevisz a kórházba a végén még rákenik. Egy lengyel kolléga mondta, aki 2 éve dolgozott ott, hogy látott párszor sérült embert feküdni az utcán de inkább kerülték, mint segítettek volna.

DSC_0004.JPG

Márkák másképp


A biznisz sosem áll meg. Mindig a zsidókkal kapcsolatban hallani, hogy mekkora pénzforgatók de szerintem a kínaik nem maradnak alul. A pekingi Beihai parkban még akkor is kint vannak az árusok, amikor besötétedett és kiraknak egy kis lámpát a pokrócra, hogy látszódjon a portéka.

DSC_0015.JPG

Minden nap 19.00 órakor van egy állami híradó, amit minden csatornának le kell adni szerte az országban. Ebből többször is vicces szitu alakul ki, mert a szállodákban rendre szólnak le a portára akik ezzel nincsenek tisztában, hogy szereljék meg a tévét mert elromlott. Bárhova kapcsolnak mindenhol ugyanaz megy. Ha jól tudom van egy állami hivatalos időjárás jelentés és az mérvadó. Ez azért érdekes, mert +40C felett és -40C alatt nem kell munkába menni és ha csak 1-2-3 fokkal haladja meg a határértéket az aktuális hőmérséklet, akkor előfordulhat, hogy az állami hőmérséklet pont a határérték lesz. Tehát irány munkába szorgos kis hangyák, nincs lazsálás.

DSC_0048.JPG

"A kínai párt cukra"...


Ja és most jön a kedvencem. Pár hivatalos ügyintézési helyen láttam elégedettség mérő táblát - bankban, repülőtéren a határőröknél - ahol osztályozhatod, sőt valahol kell is osztályozni a hivatalnok munkáját és nem elég, hogy megnyomod a gombot, a kis aranyos még hangosan ki is kürtöli az eredményt, hogy elégedetlen vagy elégedett vagy-e. Elképzelem az első napokat a munkahelyen, amikor még azt sem tudod ki-kicsoda és hogyan mennek az ügyek ráadásul a tábla még 10 percenként harsogja is, hogy elégedetlen-elégedetlen - na jó, lehet, hogy eltúlzom. De ha épp rossz napod van és nem megy úgy a munka és még hallgathatod is a táblát az idegesítő lehet.

DSC_0040uj.JPG

Kínai ételkülönlegesség a 100 napos tojás de itt segítségül hívom a wikipédiát:

"Alapanyagul nyers kacsatojás vagy ritkábban tyúktojás (esetleg fürjtojás) szolgál, ezt három hónapra egy faszénből, oltott mészből, sóból és vízből álló keverékbe helyezik. Idővel a tojásfehérje zselatinszerű, borostyánszínű masszává alakul át, a tojássárgája pedig túrószerű, krémes konzisztenciát vesz fel és bezöldül." - forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1znapos_toj%C3%A1s

century-eggs.jpgForrás: http://images.search.conduit.com/ImagePreview/?q=100%20napos%20toj%C3%A1s&ctid=CT2269050&searchsource=15&SSPV=EB_SSPV&CUI=SB_CUI&start=0&pos=2


Egy-két kép a hongkongi reptérről úton Kínában:

DSC_0014.JPG

DSC_0015_1.JPG

DSC_0019_1.JPG

Ehhez a számlához reklamálj...

Az 1 literes dobozos Kaiserdom sör akár október fesztre is elmenne - ez már egy kínai abc-ben készült.

DSC_0044.JPG

DSC_0041.JPG

Fekete a kukorica de ez így jó

DSC_0086.JPG

Tényleg gyors volt

DSC_0328.JPG

Nem szégyenlik kiteregetni

peking 167.JPG

Mindig a kulturális különbségek fognak meg

locsol.jpg

Pekingben vízágyúval locsolták este a fákat a Tiananmen térnél

Végezetül egy jó tanács: a kínai áruk addig jók, amíg nem merülsz el a részleteikben.

komment


süti beállítások módosítása