90 millió fülöpke országa

Élmények első kézből a fülöpökkel való találkozásról, helyi szokásokról, bennszülöttekről és a csodálatos Palawanról

Bejegyzések

2012.07.03. Jimbohumeister

5 hét 4 bunyó

Még mindig Kínában kalandozunk de most egy nem túl szép témában. Már 8 hónapja vagyok itt a Fülöp-szigeteken de még sosem láttam verekedést az utcán, talán még veszekedést sem. Kínában viszont elég volt pár napot eltöltenem és máris találkoztam - akkor még nem tudtam, hogy ez csak az első lesz - az agresszivitással a nyílt utcán. Sőt, a  mindössze 5 hét alatt, amit ott töltöttem 4 alkalommal is láttam bunyót. Kezdjük az elsővel.

Harmadik éjszaka történt. Alszok az apartmanban mit sem sejtve arról, hogy két emelettel lentebb épp most rendezik át a szobát - és nem a szálloda alkalmazottai. Egyszer csak arra ébredek, hogy valami nő kiabál de csak haloványan hallottam. Elfogott a rossz érzés. Kínaiul egész pocsékul beszélek de valahogy éreztem, hogy ez nem valami dínom-dánom, szülinapi buli. Aztán valami puffanásokat is hallottam meg egyre inkább kiabált a nő. Már épp gondoltam, hogy lemegyek a portára és szólok egy őrnek, hogy nézzen már utána de azt sem tudtam, hogy melyik emeletre kellene irányítanom, meg mire elmutogatnám neki mit akarok megvirrad. Már épp fogtam volna magam, hogy mégis csináljak valamit, mikor a nő elhallgatott én meg, elég rossz érzéssel, próbáltam tovább aludni. Megkérdeztem másnap a többieket, hogy hallottak-e valamit az éjszaka. Mondták, hogy az egyikük szobája mellett nagy balhé volt és reggel mikor jött ki, látta, hogy az ajtó be volt rúgva, szinte kiszakadt a tokból, a bútorok pedig össze voltak törve. A portán aztán megkérdeztük mi történt. Állítólag egy férj - vagy barát - kapta rajta a feleségét - vagy csaját - valakivel és nekik esett. A durva az volt, hogy olyan hévvel veszekedtek és verekedtek, hogy a fülöp ki sem mert este jönni a szobából sőt az a két haverja sem akik épp akkor nála voltak, így hárman aludtak egy ágyban. Elején még azon is gondolkodtunk, hogy esetleg megöltek ott valakit, mert a veszekedésben egyszer csak a csaj megkérdezte a csávót, hogy "hé, most mit akarsz csinálni?" - azért tudom, mert az egyik fülöp tud kínaiul - aztán a nő angolul és kínaiul is elkezdett segítségért kiabálni, majd hirtelen teljesen elhallgatott és onnantól kezdve csönd lett. De valószínű, hogy mindenki élve távozott a szobából - bár azon se csodálkoznék ha a szálloda egyszerűen csak eltakarított volna mindent, "eggyel kevesebb vagy több, az nem számít" alapon.

Közvetlenül másnap este elmentünk karaokezni. Azt tudni kell a fülöpökről, hogy az összes nyálas-nyávogós szerelmes számot szeretik, a Fülöp-szigeteken még a metro megállókban is szól ilyen néha, nekem meg már herótom van ettől az émelygős, rózsaszín zenétől. A hangom sem érdemel különösebb említést szóval nagyon élveztem az estét. Két-három óra alatt vége lett a kálváriámnak, végre elindultunk kifele. Beszállunk a liftbe. Miközben megyünk le valaki észrevesz pár sötét cseppet a padlón. Azt mondja, ez vér. Mondom ne hülyéskedj már, hogy kerülne ide vér. Kiszállunk a liftből, megyünk 30 métert, ott fekszik egy csávó a földön az oldalán, a szája előtt véres a föld na meg a szája is, a hátán táska. Két csaj próbálja visszatartani a csávóikat, hogy ne rugdossák a földön fekvőt, meg kiabálnak velük. Akkor szóltam a többieknek, hogy ezt már ne hagyjuk annyiban, mi mégiscsak 10-en vagyunk - ha már tegnap nem tettünk semmit a szállodában. Így nemcsak taxit, hanem a rendőröket is hívtuk - persze a taxi hamarabb érkezett... Miután megérkeztek a zsaruk mi szépen leléptünk.

A következő másfél hét mondhatni eseménytelenül telt el, ennek ellenére nem mondanám, hogy unatkoztam. Aztán hétvégére kiruccantam haverokhoz Shanghaiba. Épp egy templom terasz szerű részén voltam és néztem a forgalmat, mikor jött a következő jelenet - ez az előzőekhez képest csak zsenge harmat volt. Inkább vicces, mint ijesztő. Két turista beszállt egy taxiba és mielőtt a taxi elindulhatott volna, odarohant egy kéregető, kinyitotta a hátsó ajtót, ahol két turista ült, letérdelt és elkezdett pénzért könyörögni. A taxi persze nyitott ajtóval nem tudott elindulni. A taxis kiszállt és hátrament, hogy elzavarja a koldust. A koldus nem akart elmenni, elkezdtek kiabálni egymással. Ezt a taxis unta meg hamarabb, felállította a koldust, arrébb rakta és elindult vissza. A koldus meg utánament és jól seggbe rúgta és tovább kiabáltak. A taxisnak elég volt a jóból, elővette a telót és hívta - gondolom - a rendőrséget. A koldus nem akart adósa maradni ezért elkezdte felírni a taxis rendszámát. Eléggé komikus volt. Közben persze a két turista kiszállt és odébbállt.

A negyedik és szerencsére utolsó eset egy kereszteződésben történt. Éppen McDonaldsba igyekeztünk, hogy végre együnk valami mást is, mint rizst és azt láttuk, hogy egy bazi nagy kereszteződés (2x3sáv  keresztez 2x3 sávot) közepén áll egy busz és egy motorbicikli. Nem törődve azzal, hogy körülöttük robog a forgalom, ott torzsalkodnak. Aztán elcsattan az első pofon, jön a következő és már menekül is az egyik. Ráadásul ekkor egy fiatalabb (olyan 30 körüli) esett neki egy idősebbnek (olyan 50 körüli) és ott kergette a forgalomban, mit sem törődve, hogy körülöttük rengeteg kocsi van. Az autók persze lassítottak, hogy ne csapják el őket. Aztán az idősebb  elesett futás közben, a másik meg utolérte és elkezdte rugdosni a földön - Kínában úgy látszik nem jó földre kerülni.... Aztán odament valaki, hogy leállítsa a kis kakaskodót de Ő nem kínai volt.

Ezekre sok mindent lehet mondani, rosszkor voltam rossz helyen (mindig) vagy csak a nagy számok törvénye érvényesül és sok ember között több az idióta. Párokat is többször láttam veszekedni az utcán - kiabáló, síró vagy durcáskodó nőket.

Mikor elmeséltem a tapasztalataimat egyik kínai kollégának azt mondta, hú de izgi. De jó neked. Néztem rá kérdően, kerestem az arcán azt a kifejezést, hogy Ő most csak viccel, ugrat valami sajátos humorral, amit csak a kínaiak mondhatnak magukénak de nem találtam. Megkérdeztem miért is vagyok olyan szerencsés? Mondta, hogy azért mert Ő 5 éve él itt és még sosem látott ilyen esetet. Másik kolléga is mondta, hogy Ő sem tapasztalt ilyeneket pedig régóta lakik itt. Tehát lehet, hogy tényleg én voltam rosszkor rossz helyen vagy csak ők járnak mindig kocsival vagy vaksin az utcán a gondolataikba merülve... Mindenesetre állítólag én még jó környéken laktam.

A koldusok sem olyanok, mint Európában, hogy üldögélnek egy lépcsőfokon és néznek Rád szomorúan, esetleg megcsörgetik a kis aprós poharat vagy kérik, hogy segíts. Itt bakker hangosan óbégatnak, odamennek hozzád - mint példái a taxis eset -, kivisznek valami beteg, sánta, béna embert és kifektetik az utcára. A legextrémebb amit láttam, hogy úgy hajlongott az utcán térdelve, hogy minden hajlongásnál beleverte a fejét a járdába. Meg láttam olyat is, hogy egy lábatlan embert toltak magukkal a tömegben egy kórházi hordágyon.

koldus.jpg

Azért ha Kínába utaztok nem kell testőrt fogadni, biztos van sok más ember aki teljesen másokat mesélne. Meg van sok jó tapasztalatom is a kínaiakkal, például a kollégákkal, akik időt, pénzt nem sajnáltak arra, hogy segítsenek mondjuk eljutni Pekingbe, Shanghaiba vagy ha bármi segítség kellett akkor jöttek velem. Tehát ne az legyen a konklúzió, hogy minden kínai agresszív.

komment


süti beállítások módosítása