90 millió fülöpke országa

Élmények első kézből a fülöpökkel való találkozásról, helyi szokásokról, bennszülöttekről és a csodálatos Palawanról

Bejegyzések

2012.06.29. Jimbohumeister

Támadnak a hunok! Épitsünk falat! Nagyot!

Szerintem a sok kinai hobbi közül az egyik az épitkezés. Esküszöm imádnak épiteni bár lehet, hogy csak annyi áll a dolog hátterében, hogy le kell foglalni pár százmillió embert valamivel, addig sem gondolkoznak a rendszer elleni lázadáson vagy bármi egyéb olyan dolgon, ami fenyegethetné a hatalmon levőket - persze, tudom megvannak a gazdasági, kultúrális és katonai okai is. Legkézenfekvõbb példa erre a nagy fal, ami 8.800 km hosszú volt fénykorába, mikor a turisták még nem hordták el – persze ez a kisebb gond - és a különbzõ, profitra éhes bányavállalatok nem rongálták meg működésük során – na ez a nagyobb gond. Álltilóg vannak, akik saját épitkezésükhöz lopják alapanyagnak. Az milyen menő már, hogy a házadat a nagy falból épited fel! :)

anagysarkany.jpg

A nagy fal, ami óriási sárkányként kigyózik a messzeségbe

Azt tudtátok, hogy a mai magyarok őseinek, a hunoknak nagy szerepe van a nagy fal létrejöttében? Egy kinai ismerőssel utaztunk a metrón és épp azt ecsetelte nekem, hogy a kinai szót a külföldiek ragasztották rájuk mert ők tulajdonképpen 56 nemzetségből állnak, mindegyiknek megvan a maga neve. Persze ezek a nemzetségek vagy népek vagy mik csatároztak egymás ellen egyfolytában és a hanok lettek a nyerők. Azt mondta a mai kinaiak több mint 90 %-a han. Aztán a nagy falra terelődött a szó és mondta, hogy azt a hanok ellen épitették. Mondom akkor nem volt túl sikeres mert ma kb övék Kina. Néz rám furcsán. Nem nem, a fal megvédett minket a támadásoktól. Hát, hogy lehet az – kérdem? Ma több mint 90%-ban a hanok a kinaiak. Akkor lebetűzte nekem, hogy nem han, hanem hun – angolul kiejtve eléggé hasonlitanak. Huuuun?  Lepődtem meg. Hát én tulajdonképpen hun vagyok de elöszőr nem hittem, hogy azokra a hunokra gondol, akikből mi lettünk. Tovább mesélte, hogy ezek a hunok aztán később szedték a sátorfájukat és elmentek innen messze, valahova nyugatra Európa felé. Hát ez egyre érdekesebb gondoltam. Lehet, hogy mégis “mi” lennénk? Annyira izgatott a dolog, hogy utána kellett néznem neten és azt kell mondjam elég érdekes történelmünk van. Azt találtam, hogy igen, szerepünk van a nagy fal létrejöttében – na nem az épitkezés felőli oldalon, hanem a rombolás felől. Az állandó hun betörések és az egymás ellen harcoló kinai nemzetségek miatt épült a nagy fal. Pár link:

http://www.enchantedlearning.com/history/asia/huns/
http://history.howstuffworks.com/asian-history/great-wall-of-china1.htm
http://www.canada-mongolia-connection.com/Ancient-Mongols.html

Egyrészről hizelgő, másrészről mikor azt olvasom a neten a “Kik a Hunok?” kérdésre adott válaszban, hogy nomád népcsoport, akik végig terrorizálták, rombolták és fosztogatták Ázsiát és Európát a 3-5-ik századig, már nem olyan felemelő. Persze nyugat meg a gyarmatositás során tette ezt az egész világgal...

maganyos_ortorony.jpg
A magányos őrtorony

A nagy fal egyébként tele van! Iszonyat mennyien vannak! Nem mindegy, hogy hol látogatod, érdemes kevésbé ismert helyekre menni, mert szó szerint ki lehet tenni a megtelt táblát. Ráadásul azt hittem, hogy külföldiek mennek oda főként de nem. Úgy 50 emberből egy a külföldi, Szerintem Kinának nincs is szüksége turistákra, megoldják házon belül. Helyenként pedig olyan meredek az épitmény – ugye a hegy gerincén megy végig, hogy a fal mindig a legmagasabb ponton legyen – hogy rendesen kapaszkodni kell gyaloglás közben, vagy lépcsőzni. Lehetne rá jó kis bob pályát csinálni. Ha Dubaiben lenne akkor meg csinálhatnának téli bobot!

teli_nagyfal.jpg

meredek.jpg


Miután megépitették a nagy falat megépitettek a kevésbé ismert nagy csatornát is. Ez Pekinget és Hangzhout kötötte össze és 1930 km hosszú volt. Amig működött a nagy csatorna volt a világ leghosszabb mesterséges vizi útja. Befejezték, jött az unalom. Épitsenek a népek megint ahelyett, hogy otthon mahjongoznának a haverokkal.  Megálmodták  a Tiltott Várost, ahol az uralkodó és családja lakott szűk 720.000 azaz hetesszázhúszezer négyzetméteren. Egy-két adat a wikiről: “A Tiltott Város a világ legnagyobb fennmaradt palotaegyüttese, 72 hektáros területen. Alaprajza téglalap alakú, hossza északról délre 961 méter, keletről nyugatra 753 méter. 980 épületében 8707 helység található. A Tiltott Várost 7,9 méter magas bíborszínű fal, valamint egy hat méter mély, 52 méter széles árok veszi körül. A falak vastagsága az alapnál 8,62 méter, tetejükön 6,62 méter.” Ennyi termet, helyiséget ugye disziteni is kell: “a Palotamúzeum birtokában 1 807 558 tárgy van.” – szintén wiki.

peking 216.JPG
Azt a sok különlegességet és érdekességet nem lehet leirni mind, amit ilyen helyeken látni. Érdemes utánaolvasni és ha teheted legfőképp utazni. Annyit tudok tanácsolni, hogy semmiképp se utazzatok Kinába olyankor, amikor ott állami ünnep van! Ne! Ne! És Ne! Én megpróbáltam – mert úgy voltam vele, hogy egyszer vagyok Kinában, látnom kell amit csak lehet. Május 1-e is beleesett az ott tartózkodásomba.  Hihetetlen tömeg van. Borzadály és nem lehet élvezni a látnivalót. Ott valami más van, mint tömeg. Annál több, valami ami a tömeg feletti! Massza! Egy nagy massza az egész. Érdemes minél korábban indulni, mert akkor még nincsenek annyian. Pl. mikor a Tiltott Városban voltam, eleinte még teljesen okés volt, bár sokan jöttek de nem voltak bent annyian. Aztán továbbra is sokan jöttek és még többen de akkor már bent is sokan voltak. Lassan kezdtem úgy érezni magam, mint mikor a középsuliban bombariadó volt és mindenkit kizavartak az udvarra – amit máig sem értek, hogy miért a suli mellé terelik az embereket, ha egyszer bombariadó van? Hogy rájuk robbanjon? Persze ilyenkor nincs bomba sose de akkor is... Szóval, mikor kijöttem az épületből már annyian voltak ott, mintha kizavartak volna mindenkit mindenhonnan, annyi különbséggel, hogy bent is tele volt.

tomeg.jpg

A shanghai-i vasútállomáson pihen a massza, arra várva, hogy keveredhessen

 

bejarat2.jpg


Akadt egy útitársam is a Tiltott Városban. Mellém szegődött egy csaj, hogy akkor majd csinálhatunk képeket egymásnak, meg beszélgessünk. Aztán a végén akart egy közös képet, mondtam ok. Én azt hittem egy kinainak nem nehéz boldogulni kinában de párszor rácáfoltak erre. Ez a csaj is, a kismillió kinai közül kiválaszott egy öreg amcsi turistát – hogy csináljon rólunk képet -, akiről messziről látszott, hogy a modern technika nem a legjobb barátja. A csaj odaadta neki a telóját, hogy akkor hajrá. Az öreg csóka ránk irányitotta. Már onnan messziről, ahol álltam, láttam, hogy nem a kamera néz felénk, hanem a kijelző, amin egy bazi nagy orrot láttam. Egy röpke másodperc alatt átfutott az agyamon, hogy szóljak-e vagy sem. Csak én vettem észre és gondoltam milyen vicces lesz majd mikor a csaj később, ki tudja mikor, meg akarja nézni a közös képünket, erre csak egy nagy orr figyel ott helyette. Jó lett volna ez a momentum esős, szürke napokra, mikor rossz kedvem van. Csak felidézem, elképzelem a csaj arcát, aztán a nagy orrot és mindjárt mosolyra fakadok. Aztán szóltam. A csaj odament, megforditotta neki a kamerát. Igy viszont a mester ujja már másik gombra mutatott, azt kattintotta le, amivel valami egész mást csinált. Hogy mit azt nem tudom de fénykép nem készült. Beálltunk újra, akkor is volt valami bénázás szóval körülbelül negyedik-ötödik próbálkozásra már sikerült is megcsinálni a képet.

peking 218.JPG


Ott van még a Tiananmen tér, az is nagyon szép. Az alábbi képet ott készitettem a nem tudom milyen épületről, azt hiszem valami múzeum. Érdemes megfigyelni, hogy mekkora az ember az épülethez képest. Vagy a Nyári palota, ahol egy dombot épitettek abból a sok földből, amit kiástak a Palota melletti tónak.

kicsiember.jpg
Csak a cimer körülbelül háromszor akkora, mint egy ember

Az épitkezés nem áll meg. Nem csak a régiek épitettek nagyot és sokat. Most is egyfolytában épitkeznek mindenhol. Nem épületeket, hanem területeket húznak fel. Akkor még nem is beszéltem az óriási vasút és autópálya hálózatról, ami szintén nem kevés anyag. Csak a Hangzhout és Pekinget összekötő vonal 1800 km és nem a földön megy, hanem magasitott pályán… Eszméletlen mennyiséget összeépitenek!

fulke.jpg

Stilusos telefonfülke a Nyári Palotában


peking 217.JPG

Egy a 980 épületből a Tiltott Városban

peking 244.JPG

A Tiltott Város folyosói

kapu.jpg

Diszes kapu a Nyári Palotában

bejarat.jpg

Itt a vége slusszpassz, aki több képet akar keresse a facebookon, van egy rahedli