90 millió fülöpke országa

Élmények első kézből a fülöpökkel való találkozásról, helyi szokásokról, bennszülöttekről és a csodálatos Palawanról

Bejegyzések

2012.04.21. Jimbohumeister

Kuala Lumpur - Batu Caves

Második nap a híres Batu Caves-et vettem célba. Ez a városon kívül van, kb. 20 perc vonatozásra. Az utazás egyhangúságát csak a srégen szemben ülő kislány orrtúrása és az a csipogó hang törte meg, amit a szájával adott ki – egy ex-kollégámra emlékeztetett, mármint a csipogással, szerintem páran akik olvassák tudják kire gondolok.

A Batu Caves nagyon híres a helyi hinduk között. Valamilyen fesztivált is szoktak itt tartani minden évben – talán az újévet ünneplik itt. Nem tudtam hogyan kell egy hindu templomot megközelíteni – mezítláb egy bizonyos ponttól – én meg főleg a kamerán keresztül szemléltem a világot, ami kicsit leszűkítette a látómezőmet így lazán begyalogoltam cipővel. Azt még elnézték nekem, hogy a templom körüli téren cipő van rajtam de mikor be akartam lépni a fedett részre már szóltak, hogy hello, ezt nem kéne. Akkor néztem csak körül és láttam, hogy tényleg mindenki mezítláb van. Nem akartam nekivetkőzni gyorsan tovább is álltam, hogy megmásszam a kb. 300 lépcsőt, ami felvisz a barlangig, mielőtt még melegebb lesz.

Mit mondjak, elég keskenyek meg magasak voltak a lépcsők. Még szerencse, hogy nem ment előttem egy miniszoknyás lány, mert akkor biztos lebucskázok valahonnan. A korlát oldalán rengeteg játékos majom van, akik egymás fenekét kurkásszák és szó szerint a töküket vakarásszák. Egyik még a fényképezőgépem is el akarta venni de résen voltam. Mondjuk én incselkedtem vele, mikor azon fáradoztam, hogy csináljak róla egy közeli képet. Attól azért nem kell tartani, hogy randalíroznak, esetleg az emberek haját húzkodják.

Megjelenésre engem annyira nem nyűgöztek le a hindu templomok, inkább azon csodálkoztam, hogy hova tűnt a hegy belseje. Persze tudom a víz kimosta bla-bla-bla de akkor is érdekes. A Batu Caves-et úgy képzeljétek el, hogy van egy óriási barlang a hegyben és ebben a barlangban vannak templomok építve, körülbelül 3 darab.

A szertartások viszont érdekesek. Ha jól vettem le a dolgokat, akkor minden templomba van beugró, ha be akarsz menni. A hívek odamennek közel az oltárhoz, álldogálnak – gondolom imádkoznak – aztán letérdelnek, aztán lehasalnak fejjel az oltár felé. A templomban van egy kis kabin szerűség, ott bent van az oltár, ahhoz sorba kell állni, hogy bemehessenek. Szépen egyenként. Kifelé gyertyát gyújtanak és lerakják egy asztalra. Láttam olyan szobát is, ahol egy kocka van középen – kőből vagy hasonlóból – és ott kőröznek körülötte. Elég mozgalmas ám, sorban állás, mászkálás, ”4 ütemű” fekvőtámaszok az oltárnál, biztos jó az állóképességük.

Balra: van aki úgy tette meg a 300 lépcsőt, hogy mindegyiknél megcsókolta a kezét azt meg a lépcsőfokhoz érintette, Jobbra: ember nagyságú adománygyűjtő "doboz"...

Átmentem a Dark Cave-be, ami félúton van a lépcsőknél a Batu Caves felé. Ez egy töksötét barlang, ahol mindenféle pókok, bogarak meg denevérek élnek. Lélegzetelállítónak nem nevezném de annyit megtanultam a rövid út során, hogy a férgek bármilyen körülmények között képesek megélni. Továbbá, hogy a szarnak építő ereje van. Bezony, egész kolóniák – akár társadalmak is - épülhetnek rá. Ez itt például a denevér fekáliára épül, mert azt valami csigák megeszik, a csigákat valami más eszi meg, a másokat meg szintén valami más és így tovább. A csúcsszezonba vagy 200.000 denevér is van a barlangban.